Hírek
Kenura fel! Kadétjaink újra vízre szálltak
Iskolánk kadétjai idén nyáron ismét részt vettek a világ leghosszabb, szervezett vízitúráján.

Második alkalommal csatlakoztak a nemzetközi Duna-túrához, amely során 318 kilométert eveztek le a Duna magyarországi szakaszán, Esztergomtól egészen Mohácsig. Esőben, szélben, tűző napsütésben – végig egy csapatként haladtak a területvédelmi tartalékosokkal és sportszázadosokkal közösen.
A túra nemcsak fizikai próbatétel volt, hanem közösségi élmény is: a közös evezés, táborépítés és napi együttműködés valódi közösséget formált a résztvevők között. Egy hét alatt nemcsak a folyót, de önmagukat is legyőzték.
A Duna-túra története 1956-ig nyúlik vissza, amikor nyolc nemzet indította útjára az európai együttműködés jelképeként. Azóta minden nyáron evezők ezrei járulnak hozzá a több mint 2500 kilométeres út megtételéhez, a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig – mindenki a saját országán belül.
Az idei túra különleges jelentőséget kapott: a második világháború lezárásának 80. évfordulója alkalmából a résztvevők a hősi halottak előtt is tisztelegtek – hangsúlyozta Dr. Drót László dandártábornok (forrás: honvedelem.hu).
Ezúton is köszönjük Fejérvári Gábor főszervező áldozatos munkáját, aki egész évben segítette kadétjainkat a vízi jártasság elsajátításában, valamint Demeter Attila alezredes úr támogatását, aki kiemelt figyelemmel kíséri kadétjaink fejlődését.
Kadétjaink ismét egy felejthetetlen élménnyel, egyben újabb fejezettel gazdagították a katonai hagyományok és a természetközeli sportok kapcsolatát.


KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Együttműködés az utasbiztonság fejlesztéséért – diákinnováció a középpontban
A Kulturális és Innovációs Minisztériumban tartott szakmai egyeztetésen egy új, az utazás biztonságát szolgáló mintaprojektről tárgyaltak, amelybe a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) is bekapcsolódik.
bmszc

Dupla siker a Petrikben!
Irány a EuroSkills középdöntő és a JuniorSkills következő fordulója!
bmszc

Remekeltek a BMSZC diákjai: 21 tanulónk jutott az OSZTV válogatójába!
Büszkén jelentjük, hogy a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) iskoláinak tanulói kiemelkedő szakmai felkészültségről tettek tanúbizonyságot az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) területi válogatóján.
bmszc




